Tegnap beszélgettünk kicsit, már azt hittem komolyan mondja hogy már nem szeret. :(

Szerintem ez nem túl vicces, bár lehet csak az én hozzállásom rossz!

Megkérdeztem mit szeretne vagy mit vár a jövőnktől, de azt mondta egyenlőre a munka kellene

hogy összejöjjön, aztán majd meglátja, de most nem tudja mi lesz még velünk.

Lehet hülye vagyok, de ha szeretk valakit, akor ő benne van az életemben, és a jövőmben is.

A bizonytalansága, az hogy nem tudja mi lesz, olyan mintha azt sugallná, ez neki nem fontos, vagyis én nem vagyok az.

Persze megértem hogy most az első az hogy tud-e munkát válltani, de attól még jó lenne tudni akar-e majd még velem lenni.

Egyébként az hogy bizonytalan, azzá tesz engem is, így én sem tudom mit akarok, de azt igen hogy vele lenni.

Ez nem volt kérdés! De persze az idő megold mindent hogy együtt fogunk -e még valaha élni??

Nem is akarom ezt sürgetni, de belül csak tudja vagy érzi mit vagy kit akar? Nem??

Jó kérdések ezek, de most olyan mintha magamnak tenném fel a kérdéseimet:(

Ma olyan szépen sütött a nap, és este nála aludtam, furcsa volt, mert megkérdezte nem szokatlan-e, el tudok majd aludni?

Mert olyan rég voltam nála. Sajnos ez igaz is! S tegnap és ma is olyan nosztalgikus hangulatom volt.

Ahogy mentünk együtt "haza", mint régen... és ma reggel olyan békés volt minden s olyan szép napsütéses őszi délelőtt volt,

s mégis a nyugalom átfordult egy idő után félelemmé... hogy mi lesz.

Néha elreagad ez az érzés és ezt nagyon utálom!!

Erősnek kell lennem, de annyi jó emlék jött fel a tegnapi este végett bennem, nem tudok ezzel mit kezdeni.

Jó volt együtt élni, de mégis lerontottuk valahol, pedig szeretjük egymást.

Kesergek itt a francba!!!:( Inkább megyek és ezsek vmit, hátha jobb lesz a hangulatom.

Szép napot mindenkinek!