Összetört minden , az életem széthullott!

Nem szoktam nagyon írni ide sem az érzéseimről, pedig ez a Blog dolog ezért is van.

Széthullott az életem ... nem tudom hogy lehetne összeraknom, ..de szeretném nagyon!

A szívem megszakadt, az álmaim szertefoszlottak, egy darabot kiszakítottak belőlem! 

Elhagyott a párom, de szerintem még mindig nem tudja hogy a jelen helyzetnek mi lenne a

legjobb megoldása. Tudom nem egyszerű helyzetet teremtettem és ezen nehéz esetleg kiigazodni.

Eljöttem tőle áprilisban, közvetlen azután hogy elvesztettem a hozzám legközelebb álló embert: mamát.

Voltak gondok és akkor kicsit összezavarodottan úgy véltem ez lesz a legjobb (peddig sírva pakoltam , mert nem is akartam ezt).

S közben megbeszéltük hogy mégis együtt maradunk, mert gondoljuk végig miket hibázrunk és adjunk még esélyt magunknak.

Ma már tudom, hogy akkor egy kicsit békén kellett volna hagynunk egymást , kicsit átgondolni egyedül hogy kell-e még a másik.

De ezt még most is tudom:KELL NEKEM!!!!

Voltak gondok, megbántások, de sajnos jellemző hogy az ember azt bántja aki a legközelebb áll hozzá.

Persze ezt nem lenne szabad, és a problémákat sem jó így megoldani!

De úgy sem hogy minden apró vita miatt hagyjuk el a másikat. Az csak menekülés és problémák mindenhol,

minden kapcsolatban vannak és lesznek is! Csak nem  mindegy hogy állunk hozzá.

Nekünk azért volt ez nehezebb, mert mindketten pesszimisták vagyunk, mi rágódunk, morgunk, feldühülünk rajta.

Ahelyett hogy kinevetnénk azt és könnyedén megoldanánk.

Velem az volt a gond hogy mindig gyorsan  és hevesen reagálok mindenre, mert ilyen heves és temperamentumos vagyok sajnos! 

Ezen nehéz változtatni, ezt a másiknak kell kinevetnie, nem felvenni mert sosem azért reagálok így mert rá haragszom, mert

tiszteletlenül viselkedem vele. Sajnos ő ezeket gondolja bele ezekbe a reakciókba!

Így ezt nehéz megoldanom, mert sosem őt akarom bántani és ezt meg is mondtam neki.

Az elmúlt 9 hónapban erre nem is nagyon volt példa, tök jól meg voltunk

Aztán mégis kilépett ebből, de össze-vissza beszél és ...én nem értem meg őt.

Arra gondoltam van valakije mert sírva szakított, mert még pár napja is velem tervezte a szabiját 2 ünnep között.

Mert telefonba azt mondta ha a szivére hallgatna menne és együtt lennénk, de átgondolva a fenti viták és bántások miatt nem.

Ez pedig így hülyeség. Anno megbántottam úgy hogy kifutottam volna a világból, de ez már rég nem így van.

Nem is történt olyan dolog a külön költözésünk után amivel így megbántottam volna.

Akkor miért? Mert így a kényelmesebb hogy közben megszakad a szivünk????

Aki igazán szeret, megbocsájt. És nekem volt mit megbocsájtanom, jó egyszer neki is volt erre egy elég

komoly példa. De azóta semmi ilyesmi, mert nagyon fontos számomra, és igyekeztem szem előtt tartani

hogy a gondjaimat soha ne rajta csapjam le. De a félelem eluralkodott néha rajtam és ezt tuti megérezte.

Érezte hogy baj van, de nem tudom tényleg jogos volt-e a félelemem? Attól féltem hogy nem marad velem

Erre mi lett?? Tényleg itt hagyott. És azóta nem laszom, de ha mégis elalszom arra ébredek hogy aszivem kiugrik és megszakad,

és üvöltenék annyira hiányzik. Hogy nem látom a szép barna szemeit amikbe beleszerettem, hogy nem ölel át a nagy mackós

karjaival ami annyira puha hogy imádtam kicsit megharapdálni, hogy nem mosolyog rám úgy ahogy csak ő tud, hogy nem

hallhatom a búgó hangját, hogy nem bújik hozzám mint egy kiskutya aki szeretetre vágyik, hogy nem megyünk ide-oda

egyetlen gondolat után, mert bizony elég sok mindenben egyetértünk, hasonlítunk és ugyanazt gondoljuk.

Sosem volt vita, hova menjünk és mikor , elterveztük és mentünk is.

Eleinte nehéz volt vele, mert mindig el akart hagyni apró dolgok miatt, bár eleinte sajnos még elevenen éltek bennem a múlt 

sebei és nehéz volt engem elviselni, de rajongással szerettem őt, és mindig felhúztam magamhoz hogy lesznek nagyobb problémák is az életünkben 

amiket meg kell oldanunk. Mégis erősebb voltam, és kitartóbb és türelmesebb. Mert tudtam milyen jó ember, mennyire tud szeretni.

Félteni és vigyázni rám, amit korábban sosem kaptam meg senkitől. ÉS én erre vágytam és erre az édes nagy mackóra

S vágyom rá most is úgy hogy beleszakad a szivem. Anno visszakaptam őt és nagyon boldog voltam

De most nem értem meg mi van??

Nehéz helyzetet teremtettem neki mert hirtelen jöttem el tőle, amitől sokkott kapott és ha lehetne

etz vissza is csinálnám!! Így aztán megtört benne valami, s most olyan albérletben lakom ahol

aláírtam 1 éves szerződést és tényleg jó a lakás is. Ő is szeret itt lenni! Pár hónapja megkérdezte hogy meg tudnám-e oldani

és találni ide valakit? Persze hogy meg De fél mi lesz ha elszúrjuk? Mi lesz ha megint el kell költöznöm és nem tudom ilyen

jól megoldani? Az a gond hogy a rossz dolgokból táplálkozik, és nem hisz semmiben!

Ha én nem hinnék már ebben, az lenne a gond igazán! Nem azért ragaszkodom hozzá mert nem akarok egyedül lenni!!

Bárkim lehetne, most is, tudom hogy kiknek és mennyi embernek tetszem, mert ha őszinte vagyok magamhoz, akkor tudom milyen jó vagyok.

És a jelzéseket én is látom. De nem érdekelnek!! Nekem ő az életem része, vele szeretnék élni, tervezni továbbra is.

Amikor azt mondtam anno nem akarok egyenlőre gyereket, nagyon is örültem volna ha mégis lenne már.

Egy kis vasgyúró, olyan mosolygós drágaság mint ő!:))

Ebbe beleőrülök! Egyszer velem tervez, máskor meg eldob. A félelem nagy úr és össze tudja zavarni az embert, én már csak tudom.

Sok dolog volt az életemben ami emészthetetlennek tűnt, és mindig tudtam mi helyes és mi nem az!

De ez most nem helyes ahogy most van!! Nem tudom elengedni, pedig ha olyan gond lenne, már nem lennék vele.

Mindig én léptem ki a kapcsolataimból amikor tudtam hogy valami nem jó már és helyrehozhatatlan.

De ez most nem így van! Épp ezért őrülök lassan meg!! Nem tudom mit tegyek, mert ez már nagyon fáj.

Sosem éreztem ilyen fájdalmat, még akkor sem mikor el kellett vetetnem a babámat. Mert azt tudtam hogy úgy helyes.

De ha már erről beszélünk, pár napja még erről is beszélgettünk.Jelen esetben nekem érthetetlen módon, hiszen csak barátként

volt itt nálam. Pedig ha tudná mennyire vágyom már erre! De ilyenről hogy is álmodhattam volna, ha fél a jövőtől?

Pedig mostanában megint nagyon vágyom már erre, igazán jó lenne már boldognak lenni, vigyázni rájuk, ápolni mindkettejüket,

a babát és őt is. Nekem ez adna már igazán kerek életet, értelmet.

Sokat változtam, de amikor egy kisbabát hord az ember a szive alatt, még jobban megváltozik

Erősebb lesz a szeretet, a ragszkodás, a hit, a türelem, a gondoskodás, a figyelem.

Szeretném már ezt elérni végre, és ővele ha lehetne! De ő fél hogy még mindig olyanok vagyunk mint rég,

és ez csak ártana. De nem így van! Csak nem látja az erdőtől a fát, vagyis engem hogy ki lettem.

Nehéz dolgokon estem át, 2 temetés amitől összetörtem, kis csalódás a kapcsoltaomban, ahol ha mélyre ások én sok hibát követtem el,

és amin változtattam. A munkahelyemen is változások vannak amik engem nagyon  is érintettek, és 6 év után kicsit bele is fásultam, így

az is elérkezett hogy vagy lépek vagy maradok. Sok dologgal meg kellett küzdenem, de msot nem érdekel semmi!

Most csak ülök és rémülten nézek magam elé, most mi lesz?? Nagyon vágyom rá hogy itt legyen velem, és újra kezdenénk mindent!

Pénteken azért is elmentem bulizni, reggel hakor értem haza, és persze kitomboltam magam, de mikor leültem, rögtön csak rá

gondoltam. Haza jöttem reggel 6kor, aludtam 3 órát, aztán nem tudtam aludni pedig nagyon fáradt voltam.

És egész nap rajta járt az agyam, hogy mi lehet vele, mit csinál? S legfőképp miért nincs vele??

Aztán este érdekes dolgo történt. Egyszer csak csörgött a kaputelefon. VOlt már ilyen hogy nem csörgött rám telefonon csak jött

S én boldog voltam mindig mikor itt volt, és elkényezetettem minden jóval amit szeret ...de tegnap valaki szerintem a szomszéd lányt

kereshette aki itt lakott, övé ez a lakás. Szomorú voltam, bár nem tudom miért is hittem hogy ő lesz az?

Mellesleg szivesen kimennék hozzá most is, és átölelném, nem szólnék semmit. De nem lehet.

Békén hagyom, és most nekem is kell egy kis nyugalom, mert ez már fájdalmas, és amúgy se tudom jól venné-e ki magát

ha most oda mennék. Kellene-e neki az én közelségem most? Szerintem most nyugalom kell nekünk, és remélem hogy

átgondolja a dolgokat, bár épp az a baj hogy túl sokat ondolkodik, mert amíg a szivében van szeretet, nem kéne ezen gondolkodni!

Na persze ezt is letagadta pár napja, de akkor 1 hete miért mondta hogy arra hallgatva együtt lennénk???

Bár jobban érteném a  férfi lelket!! Bár újra együtt lennénk! Mert végtelenül SZERETEM ŐT!